A közlekedés- és
kereskedelempolitika célja a két háború között az volt, hogy a Duna akkor már
teljes mértékben biztosított nemzetközi hajózóút státuszát kihasználva, a
Magyarországot körülvevő vámhatárok és ellenséges kisállamok gyűrűjéből olyan
hajókkal törjön ki, amelyek egyenesen ki tudnak futni a tengerre. Az a
közlekedésfejlesztési, infrastrukturális és hajózási program, amit Magyarország
1934-1984. között folytatott, alighanem egyedülálló a világon. A kettős
évforduló megünneplése talán nem csak a nosztalgiázásra, hanem Budapest és
Magyarország helyének jobb megtalálásra is alkalmas lehetne 2014-ben.
Magyarország
mindig is hiányolta a tengereket. Bár mitológiánk szerint királyságunkat
valaha három tenger mosta, valójában hazánk az egyik legrégibb ország,
amely tenger nélkül kellett boldoguljon – márpedig még a XX. század közepén is
csak 14 ilyen ország volt, törpeállamokkal együtt. A 18. század végétől ugyan a Monarchián belül
különjogokat kaptunk Fiume (a mai Rijeka) kikötőjének használatára, mire ott
érdemi saját kikötőt és flottát építettünk ki, azt Trianonban el is
veszítettük. A Balatont gyakran magyar tengernek becézzük. A tizes-huszas
években, különösen a flottáját és kikötőjét vesztett magyar hajóstársadalom
pedig egy tengeri kikötőt álmodott Budapestre. (Zsigmond Gábor kiváló
hajózástörténeti közleménye a témában itt olvasható el.)
Ennek a
fantasztikus programnak az eredménye a nemzetközi szabadkikötői státusszal
megépült mai Csepeli Szabadkikötő, ami a század közepén a Duna legforgalmasabb
kikötője volt, és az a különös, holland minták alapján Magyarországon
fejlesztett és gyártott magyar flotta, amelynek első hajóját, a Budapestet
1934-ben bocsátották vízre. Ez a flotta ötven éven át, 1984-ig járta a világ
tengereit és a Dunát – ekkor adtuk el a Székesfehérvár,
Cegléd
és Újpest
folyam-tengerjárókat.
A
folyam-tengerjáró hajók persze nem magyar találmányok: már az 1800-as évek első
felében menetrendszerűen járó osztrák gőzösök is, persze jóval kisebb
rakománnyal és merüléssel rendszeresen kijártak a Fekete-tengerre; sőt, a
középkorban több-kevesebb rendszerességgel jutottak fel Pestig, Bécsig
kereskedőhajók a tengerről. Azonban a Duna egy folyam torkolatától több mint ezer mérföldre, egy fővárosba tengeri kikötőt kevesen álmodtak előttünk.
Tovább offline i olvasnivaló: Benedek Zoltán: 75 éve indult és 25 éve szűnt meg a magyar Duna-tengeri hajózás, Közlekedéstudományi Szemle, 0023-4362. 60/6. 38-46. (2010)
